Régen minden olyan szép volt. Kislányként szerettem a világot. Mindent, ami hozzá tartozott nagyon szerettem.

Szerettem kiállni a szélbe, és élveztem ahogy a hajamat fújta. Mint nyári gyerek, szerettem a napfényt. Nagyon szerettem a nyarat... Napsütés, meleg, minden szép színes, és él a természet. Madarak csipognak, lepkék - pillangók repkednek mindenütt és a kertekben gyönyörű virágok vannak. Szerettem magam szabadnak érezni. Nyílt voltam és mindig vidám.

Aztán...

Aztán telt az idő... Én idősödtem és minden megváltozott körülöttem. Ahogy nőttem, egyre több mindent megértettem abból, ami körülöttem történt. Rosszul esett. Szenvedtem tőle, szinte minden nap.

Minden napos veszekedések, üvöltözés és....

Bármit csináltam rossz volt. Ha rosszul mosogattam el, az volt a baj. Ha nem porszívóztam fel, az volt a baj. Ha énekeltem, az volt a baj. Ha játszottam, az volt a baj, ha nem, hát akkor az.

Nagyon sokat gondolkodtam azon mi lehet velem a baj. Felhőtlen, vidám kisgyerek voltam. Próbáltam megérteni mit csinálok rosszul és ki akartam javítani a hibáimat (mivel elég kitartó és makacs vagyok, addig ügyködtem, amíg ez nem sikerült). Mindenáron megakartam felelni. Jó kislány akartam lenni, akire mérhetetlenül büszkék a szülei. Alkalmazkodni akartam, hogy mindig jó legyen, amit csinálok és elégedettek legyenek velem a szüleim. Már-már görcsösen próbáltam megfelelni. Két embernek. anyámnak és apámnak. Bár próbáltak nekem és az öcsémnek mindent megadni, én mégis egy valamit hiányoltam nagyon. A közvetlen törődést, az odafigyelést és azt hogy érezzem fontos vagyok és érdekli őket mi van velem. Ez egyre inkább elmaradt... Ha kérdeztem valamit, egy idő után elég ingerültek voltak. Így mindig kevesebb és kevesebb dolgot kérdeztem. Aztán már azt se szerettem megmondani hogy vagyok, hogy érzem magam. Egyre inkább nem szerettem magamról beszélni. Barátaim abban az időben nem igazán voltak. Idő közben megszületett a kisöcsém. Én vigyáztam rá, pelenkáztam, ha kellett. Megtanult mellettem járni, beszélni. Mellettem nőtt fel. És, hát elég csúnyán viselkedő, csúnyán beszélő, hisztis, akaratos gyerek lett belőle.  Felelősnek érzem magam emiatt. DE akkor sem és most sem tudok ezzel mit csinálni. Mert egy ötéves kislány mit tud kezdeni egy kisfiúval?!? Amit tudtam megtettem. Amit mondtak, hogy csináljak vele megtettem.  Nem sokra jutottam vele. Ráadásul most már hiába próbálom rendszabályozni, nem tehetem, mert a szüleim csöndben hallgatják, hogy mit csinál. Engem pedig megszólnak, ha rendszabályozni próbálom.

Tehát ott tartottam, hogy ,,öregedtem". Nőttem. Egyre jobban hiányoltam az elvesztett éveket, amikor hiányzott a gyengéd törődés. De nem volt idejük rám. Ezért a hatalmas adag gyermeki szeretetemet az öcsém felé árasztottam. De ahogy nőtt, nem éreztem, hogy viszonozná. Még mindig görcsösen meg akartam felelni. Leginkább apámnak. Nem láttam, éreztem, hogy ő ezt észre venné és díjazná a megfelelni akarásomat. Ez évekig így ment. Amikor meg foglalkozni akartak velem, egyre jobban nem akartam. Valahogy már úgy éreztem, hogy ez erőltetett. Meglehet, hogy én voltam a hibás. Az is, hogy én tehetek arról, hogy nem foglalkoztak velem mélyebben. Teltek - múltak az évek. Ha veszekedés volt, én vigasztaltam anyut. Ha durvulni látszott a dolog, lenyugtattam mindenkit, összebékítettem őket. Eközben bennem valami elmúlt. Mai napig nem tudom mi volt az, de éreztem, hogy változom, eltűnt valami, ami hiányzik, de már nem kaphatom vissza. Komolyodtam. Felnőttem (már amennyire felnőtt vagyok). Zárkózott lettem, láthatatlan falakkal vettem magam körül, hogy az emberek erősnek lássanak. Ezeket a falakat Norbi sokáig tartó kitartással ,,lebontotta". Ezt azóta is köszönöm neki. :)

A csúf jelen...

Nekem ez a része elég csúf. Amikor csak alkalom van rá, engem megszólnak valamiért. Az öcsém egész nap, napokon át nem csinál semmit. TV, számítógép, döglés minden nap. Bármit csinálok továbbra sem jó. Állandóan stresszes vagyok. Nem tudok úgy csinálni valamit, hogy ne lenne  rossz visszhangja. Nem tudok nyugodtan fürdeni, mert rám szólnak, hogy ne fürödjek fél kád vízben. Megszólnak, hogy mért nem takarítok, mért nem mosogatok, mért nem csinálom meg ezt meg azt. Ha takarítok, akkor azért szólnak meg, hogy mért nem takarítottam még pluszban itt is, ott is. Mindig stramm kislány voltam, alig voltam beteg. Most már nem így van. A sok idegeskedésre ráment az egészségem. Szó szerint. Állandóan orvoshoz kell járnom. Nem úgy működik a szervezetem, ahogy  kéne. A legkisebb idegesség adagra képes drasztikusan reagálni. Neurológushoz kell járnom, mert állandóan fáj a fejem. Állandóan nőgyógyászhoz kell rohangálnom (a szervezetem azon részén is tiltakoznak az idegeskedés ellen). Minden hónap vége kész kínszenvedés (sőt lassan már minden második hét). A vérnyomásom úgy szint tönkre ment. Hol magas, hol alacsony. Nem tudok tőle rendesen sportolni, ahogy nekem jól esik, mert a szervezetem közbe szól. Az idegeim sincsenek túl jó állapotban. Nap, mint nap van a családban valaki, akinek problémája van velem. Szinte minden nap van valaki, akinek üvölthetnékje van velem.

Egyszerűen már utálom. Elegem van az egészből. Így ment ez egész nyáron. így megy évek óta, és ahogy telik az idő, napról-napra rosszabb az egész.
Azt hallgatom, hogy: beképzelt vagyok, öntelt, nagy a pofám (mert burkoltan megmondom a véleményem) és vegyek vissza magamból, mert kisodródom. Ha ez nem megy, akkor majd segítenek nekem visszavenni magamból. Meg egyébként is fogjam be, mert nem tettem le semmit az asztalra, hogy jártathassam a számat.

Kb. két hete,azt mertem kérni, hogy ne viselkedjenek úgy velem, mint egy 10 évessel, ha már egyszer elmúltam 18. Azt a dühtől izzó választ kaptam, hogy állítsam le magam és még egyszer eszembe ne  jusson megemlíteni a koromat, mert csúnya vége lesz. Kellemes érzés volt.

Szóval, mindent összevetve elegem van. A szervezetem engem büntet azért, amit hallgatok nap, mint nap. Tehetetlen vagyok, mert nem tudok mit tenni a betegségeimmel. A családom nem ért meg, lehet nem is akar. Az orvosok azt mondják, próbáljam meg kizárni, megszüntetni a stressz faktoromat, de nem tudom. Mert az nem így működik és nem megy olyan egyszerűen.

Tegnap azt mondta nekem valaki, aki egy éve ismer (de elég jól ismer), hogy szerinte kemény csaj vagyok. Én nem így érzem. DE szeretném azt érezni, hogy erős vagyok. Ezért köszönöm neki a biztatást! Ugyanez vonatkozik Norbira is, mert ő is tartja bennem a lelket, pedig nem mindig ért velem egyet. A barátaimra is vonatkozik és több osztálytársamra, mert ők is mindig biztatnak.

Szeretek Norbival és a barátaimmal lenni, mert velük boldog vagyok. Odafigyelnek rám, szeretnek és ahol tudnak, segítenek. Már nem akarok otthon megfelelni senkinek. Elmúlt a görcsös megfelelni akarás, mert elszívta az energiáimat és nem hozott tartós, jó eredményt. A bennem lévő szeretet adagot pedig rázúdítom a pasimra, a barátaimra és remélem nem bánják!!! Remélem nem fogják bánni még jó sokáig.

Utóiratként annyi, hogy ez a bejegyzés azoknak szól, akik kíváncsiak arra, hogy mi zajlik bennem. Leírni könnyebb, mint elmondani szóban. Ezt a bejegyzést nem önsajnáltatásnak szántam (arra az esetre, ha valakinek így tűnne) és nem akarom, hogy bárki is sajnáljon.

Köszönöm, hogy türelemmel végig olvastátok! Sziasztok

Amikor....

Amikor valaki megaláz egy egész üzlet előtt, az kiborító.
Amikor valaki maga ellen fordítja egy egész áruház vezetőséget, az már elszomorító.
Amikor valaki azt hiszi, neki mindent szabad, az dühítő.
Amikor valaki azt hiszi, miatta törvényeket vesznek semmibe, sokat képzel magáról.
Amikor valaki ezután azt hiszi úgy tehet, mintha mi sem történt volna, téved.

Ez a valaki ezek után úgy tesz, mintha még őt sértették volna meg. Mindenkinek előadja, hogy mi történt vele. Hazaér....Este kicsit még dühöng, stb. ahogyan szokta ezt tenni általában. Mindenáron vissza akar vágni az áruházláncnak....

Másnap reggel....

Másnap reggel ez a valaki nehezen kel fel.
Másnap reggel ez a valaki kényelmesen elkészül és munkába megy.

Másnap délelőtt ez a valaki rosszul lesz a munkahelyén. Megvizsgálja a munkahely orvosa. Másnap ezt a valakit kórházba viszik egy céges kocsival....
Megvizsgálják. Elindul a lassú herce-hurca.
Benntartják. A szívével van baj, amire gyógyszert szed. Több napos kivizsgálás vár az illetőre és addig nem mehet haza. A családja aggódik. Amit tudnak, megtesznek. Hál' Isten nagyobb baj nincs. Bevisznek mindent, ami kellhet a kórházban. Jóval a látogatási idő lejárta után távoznak a kórházból.

Otthon...

Otthon nagyobb csend van a szokásosnál, mindenki feszült.
Otthon a feleség nagyon ideges, gyerekei vigasztalják.
Otthon lassan telik most az idő, a család tagjai alig szólnak egymáshoz.

Nem tudom....

Nem tudom mi lesz most, meddig tartják bent.
Nem tudom mi lesz vele, mire jutnak az orvosok.
Nem tudom mit fognak találni az orvosok.... és mi lesz ezután...

Hiába vagyunk sokat fasírtban, aggódom érte. Hiába érzem igazságtalannak sok döntését, mégiscsak fontos szerepe van az életemben.

Remélem nem lesz rosszabbul. Mert mégiscsak.....  És valamilyen  szinten akkor is szeretem.

Hát....húha! Rég pötyögtem a blogba. Biztos nagyon örül nekem mindenki, aki eddig olvasta...:D

(A nagy érdeklődésre való tekintettel leírnám mi történt akkor szombaton....)

Bevezetőnek annyit, hogy péntekről szombatra Norbinál aludtam; sikerült kiharcolni, hogy negyed kilencre kelljen hazajönnöm... Nos, akkor csapjunk a lovak közé. továbbiakban a fantázia használata kötelező!

Szóval, képzeljük el, h szombat van, háromnegyed hét körül járunk (este fele), és ülünk a kettes metrón, robogunk az Örs Vezér Tere felé. Az utolsó kocsi elejében vagyunk (menetirány szerint) és a Blaha L. Térnél felszáll a metróra egy sötét bőrű egyén (nem, nem vagyok rasszista), és leül Norbi mellé (ja, és mi az üléssor szélén ülünk). Nagyon motoszkál egy pénztárcában, aminek a legkisebb fakkját is gondosan megnézegeti, közben fészkelődik. Dugdossa a kezeit maga mellett és sokat mocorog. Nekem már az is gyanús volt, ahogy a pénztárcát vizsgálgatta az utolsó zsebig. Mikor közeledtünk a Keletihez, már lassított a metró, mikor Norbi udvariasan megkérdezte az illetőt, hogy nem látta-e a mobiltelefonját. Válasz: nem. Kb. kétszeri kérdésre is ugyanaz volt a válasz. Nyílik az ajtó, felállt elsétált az ajtóhoz és közben összefüggéstelenül magyarázott maga elé az illető, amiben volt mentegetőzés a pénztárcáról és a telefonról egyaránt (Na, de kérem, a tárcáról senki nem kérdezte!!). Végül ajtózárás előtt megkérdezte, hogy mért gondolunk ilyet róla? Miután az ajtó becsukódott, s elindultunk a sréhen szemben ülő utas megjegyezte, hogy látta, amint az illető becsúsztatta a telefont a hosszú ujjú pólója alá!!! (Na, ezt mondhatta volna hamarabb is!!!:@) Én nem tudtam elhinni, hogy ilyen történik velünk! Ugyanis a telefon Norbi övtáskájában volt kikapcsolt állapotban...és konkrétan a táskán ült. Tehát ment a metró tovább, a következő megállónál (Stadionok) leszálltunk, hogy szóljunk a biztonságiaknak, hátha egy gyors telefonnal még elcsíphető az emberünk a Keletinél. Közben kb. egy szerelvény elment. Udvariasan azt a segítséget kaptuk, hogy mért nem nyomtuk a metró kocsikban található segélykérő dobozka hívógombját, aminek segítségével kommunikálhatunk a vezetővel! És hogy annyit tudunk tenni, hogy felhívjuk a 112-t, ott majd segítenek.
Lementünk a metróhoz (vissza) és felhívtuk a 112-t. Utána én haza telefonáltam, elmondtam mi történt és szóltam, később érek haza,de ahogy tudok megyek -sietek-. Közben vártuk a metrót, mert azt okoskodtuk ki, hogy elmegyünk az Örsre, és mivel a T-Pont még nyitva van, letiltatjuk a simkártyát. Így elmentünk az Örsre. De a szerelvényről nem szálltunk le, mert rájöttünk, hogy jobban járunk, ha előbb bemegyünk a rendőrségre a VIII. kerületbe, ahogy tanácsolták a telefonon. EZ VOLT A SZERENCSÉNK!!!!!! Ugyanis ahogy visszaindult a szerelvény a Déli pu. felé... Pillangó utcánál láss csodát felszállt a mi emberünk!! Ezúttal mellém ült le, én el is vettem a táskámat, ami akkor nálam volt. Norbinak se kellett több, felállt és erőteljesen nyomni kezdte a vészjelzőt. Folyamatosan nyomta, ahogy kell, és nem szólt bele senki! Pedig a jelző működött, ugyanis zölden világított. Norbi végig nyomta a gombot, és biztos észlelték a jelzést, mert csigalassúsággal jutottunk el a Stadionokig. Az emberünk érezte a vesztét, ugyanis többször is megkérdezte az időt, és, hogy megállunk-e a Keletinél (közben elővett egy rakás papírpénzt és azt számolgatta). Ez az egész persze figyelem elterelés volt, aminek nem dőltünk be, mert beszéd közben is lehet nyomni a gombot! Szép lassan bedöcögtünk a Stadionokhoz és mikor már az egyén tudta semmit sem tehet, leszállt. Mi pedig utána. Közben félig hallottam, hogy a vezető bemondta, hogy ki az a kedves utas,aki a vészjelző gombot nyomta. Ki is szálltak a vezető fülkéből, megnézzék mi van én meg kb. 3 kocsi távolságból üvöltöttem, szóljanak a biztonságiaknak, mert tolvaj van az állomáson!! Legalább háromszor  elüvöltöttem ezt, mire azt mondták: jó! Közben Norbinak már futni kellett, mert az emberünk elkezdett sprintelni, mint állat! Én utánuk siettem és csak azt láttam egyszer csak, hogy valaki kirobban a szerelvény vége felé az egyik kocsiból és ő is elkezd futni. Olyan gyorsan futott, hogy megelőzte Norbit, és ő kapta el az emberünket. Később kiderült, ez a gyors futó egy civil ruhás rendőr, aki épp akkor szolgálatba tartott, és a nagy futkorászásra lett figyelmes, és Norbi kiabálására.
Tehát az egyénünk (hál' Isten) elkaptuk(ták). A motozásnál előkerült egy friss szabadlábra helyezési papír, meg a sok pénz, amit a metrón számolt. Amit nagy valószínűséggel azelőtt lopott, hogy velünk találkozott volna (a pénztárca, amiben még az elején turkált). A civil ruhás rendőr, hívta a kollégáit, az emberünk elvitték, aztán minket is bevittek a jegyzőkönyv megírása miatt. Addigra már nagyjából háromnegyed nyolc volt. A procedúránk egészen kilencig tartott. Közben én már kész telefonbetyárrá váltam, mert lépten-nyomon anyumékkal beszéltem telefonon (nekem negyed kilencre otthon kellett volna lenni).
Így a végén kilenc órakor eljöttünk a rendőrkapitányságról. Visszafelé a Stadionoknál még kukáztunk egy sort, mert gyanítottuk, hogy kidobhatta esetleg a telefont a kukába, amikor se Norbi, se a rendőr nem látta mit csinál futás közben. Mivel senki se nyitotta fel nekünk a kukát, kénytelenek voltunk feltúrni. Előtte, persze szóltunk a forgalomirányítónak, hogy nehogy az legyen,hogy a BKV területén kamerák kereszttüzében kukáztunk engedély nélkül (a telefont sajnos nem találtuk meg). Végül este tizenegy óra után léptem be az ajtón (otthon-Kerepesen) és átkozottul elegem volt az egész napból.

Nagy vonalakban ennyi történt. Remélem a fantáziáját mindenkinek sikerült megmozgatni, az adrenalin szinteket felturbózni, mert nagyon remélem egyhamar nem lesz szükségünk rá, hogy ilyen dolgokról számoljak be.

Köszönöm a figyelmet, fiúk-lányok....

Pápá

Szép jó napot mindenkinek!

Én ezt nem értem. De tényleg. Most vagy bennem van a hiba, vagy újjabban mindenki duzzogásra hajlamos; vagy csak az én hülyeségeimre érzékenyek... De az is lehet, hogy csak a jelenlétemben és a létezésemben van egy nagy gikszer. Vagy több. Höhö.

Kezdődött pénteken. Dél körül Csenge nem érezte magát valami kellemesen (szabályszerűen duzzogott), mert nem foglalkozom vele eleget. De nem tudok egyszerre a barátommal és a barátaimmal, barátnőimmel foglalkozni. Nagyon SAJNÁLOM, de nem megy. Megpróbáltam Csenit kiengesztelni, de persze pont akkor csöngettek... Aztán legnagyobb örömöre következő szünetben már jobb kedélyű volt, bár most sem tudom minek is köszönhetem. A lényeg, hogy kapott egy nagy,szoros baráti ölelést és mosolygott.

Péntek este - éjjel- egy másik barátom bántottam meg azzal, hogy lelkiztünk, és elég "mélyen voltunk" a lelkemben ahhoz, hogy a miről beszéltünk az felszaggatta az egyik nagyon mély lelkisebemet. És elsírtam magam az MSN előtt. Az okostojásnak (bocs a fogalmazásért) persze hiába magyaráztam, hogy NEM AZ Ő HIBÁJA, nem volt képes ezt megérteni és kellőképpen emésztette magát emiatt. És úgy feküdtem le hajnali 2-kor, hogy teljesen tehetetlennek éreztem magam és dühösnek, hogy már megint mit csináltam és mért vagy ekkora barom.

Aztán enek a történetnek a tovább vezetésével a barátomat sierült megbántanom. Láss csodát: már megint szarul éreztem magam és megint sírtam... Mint valami óvodás nebáncsvirág! Szégyen...

Ó je! Vasárnap van. Hmm és megint csak megbántottam valakit - esküszöm, tehetségem van ehhez- ! Pontosabban Lucát, akit a templomból ismerek és nagyon szeretem, mint barátot és ő egy nagyon aranyos és rendes csajszi. De hónapok óta nem láttam. Aztán most, hogy hazaértem, -dél van; mindjárt jön a F1!- láttam fent van Msn-en. Gondoltam, nagyon zsír most legalább beszélhetek vele. De nem, mert megsértődött mert megkérdeztem , mért nem volt templomban és mondtam neki, hogy tök rég nem is láttam. Erre kijelentette, hogy őneki most erre semmi szüksége és otthagyott a fenébe... Pedig én igazán ezzel csak annyit akartam mondani, hogy hiányzik és nem tudom mi van vele mostanában. Hát nem jött össze. Most kb. úgy érzem, hogy veszélyesen hülye vagyok és mérhetetlenül szerencsétlen. Ott tartok, hogy Lordit hallgatok amilyen hangosan csak lehet, és azt teszem, amit régen; hagyom, hogy a heavy metal megacélozza a szívemet. De csak annyira, hogy minél kevesebbet ártsak másoknak. Többek között ezért is szeretem annyira Lordiékat! Lélekben kitombolhatom magam.  Felszabadító érzés!!! :) Persze ennek is vannak hártánai a környezetem számára...

Na, csók a családnak! Szerintem ma még írok és lehet, hogy virtuális papírra vetem, hogy milyen volt a szombatom...

Nah. hát itt volnék...

Hű, de rég írtam már a blogomba. Túl vagyok egy jó kis hétvégén,ami kicsit rosszul zárult.

A Cseninél töltött hétvége zsírkirály volt! Volt ott minden: Kakaós Keszeg koncert, csajos buli; kaja, pia, pipa... Ja, és csokigolyó!

Nah, kérem. Tehát minden adott volt, ami kell! Pénteken a Mari haza ment (kicsit szarul volt), összecuccolt és let's go Gödöllő. Útközben frontálisan ütköztem Csengével és kocsival mentünk hozzájuk Veresre. Lecuccoltam, összekaptuk magunkat... és futi a vonathoz. Persze én nem futottam, csak Kata és Csen :P. És jól meg is szívtuk, mert a vonat "előreláthatólag" 20 percet késett... Pff, szutyok MÁV.

Na,mindegy. Ugrunk egyet és mindjárt a Déliben találjuk magunkat (közben elhagytuk a Nyugatit). Megtaláljuk a kedves Siemens vonatunkat és szép lassan, nyugoccság üzemmódban - ami Csennek nem ment - elrobogunk Érdre.

Hoppácska! Itt azért közbeszúrnék egy mini történetet, miszerint felszálltunk az érdi vonatra - addigra mindenkin (hármunkon) átfolyt az első Arany Ászok -  és megcélozzuk a wc-t. Ami szerencsénkre természetesen foglalt. Szépen kivárjuk a sorunkat - én az ajtóban álltam, mint első - és láss csodát kb. öt perc várakozás után  nyílik az ajtó... ... Tehát nyílik az ajtó és kijön három (mondom: 3!!!) szinesbőrű egyén - két férfi, egy nő -. Na én itt  nem tudtam eldönteni, hogy röhögjek vagy a fejem csóváljam. Sztem még a szám is tátva volt úgy elcsodálkoztam, ugyanis mindenre számítottam, csak erre nem! Miután a wc-ből kijöttek én úgy láttam sietősen távoztak a vonatról... XD

Szóval ott tartottam, hogy elrobogtunk Érdre. Mivel busz nem volt, ELSÉTÁLTUNK (?!?!?!?) a kis kocsma szerű létesítményig, ahol estére Kakaós Keszeg és SZ4P volt várható. Útközben kb. kétszer - háromszor majdnem elmerültem a mocsokban, mert Cseni volt olyan aranyos, hogy nem szólt, ha sáros pocsolyát kellett kikerülni (szorosan előttem ment). Nah lényeg, a lényeg... célbaértünk. Buliztunk, táncoltunk. Az én gyomrom kicsit megforgatta a csokigolyó, de segáz. Aztán Csenge hajnalba eltűnt olyan 1-1.5 órára, Kata "kicsit" ideges volt, én kicsit csalódott, de amúgy mindenki jól volt. Aztán Cseni is előkerült, egy srác -na, Ő józan volt- elvitt minket kocsival Veresre. Betámolyogtunk a lakásba. Cseni eldőlt és kb. 10 percen belül aludt. Én lezuhiztam, aztán picit ettem és csak utána feküdtem le. Ez a "csak utána" szombaton 4.30 körül volt.

(És mégegyszer elnézést kérnék attól az ártatlan egyéntől, akinek véletlen elküldtem a Norbinak szánt sms-t, ami így persze eléggé félreérthető volt!!! Én meg utána nem értettem miért nem érti Norbi, hogy miről is beszélek én neki - ez is szombaton belül volt -. Erre a kis malőrre is csak mondjuk vasárnap jöttem rá, mikor bejelentkeztem MSN -re.)

Egyszercsak tényleg szombat volt - kénytelen voltam elfogadni -. Felkeltem délben. Összekaptam magam, kajáltunk - Finom volt a piritós, köszönöm! - és olyan hamar elment az idő, befutottak a csajok a szombati, farsangi bulira! Innentől megint volt piázás, zene, stb. És én ittam a legkevesebbet... Ittunk Kubalibrét (höhö, kula bibri XDXDXDXD) Vízipipáztunk - én életemben először vízipipáztam, és alig akartam letenni -! Mindenki elpilledt a vízipipától, kivéve engem, mert az én szemeim felpattantak tőle!!! Ezen Barbi és Csen ki volt akadva picit. De előtte meghallgattuk - kb. 20-szor egymás után -, hogy Barbi mit álmodott!!! XD (videó MyVIP-en). Mindenki ledőlt aludtunk - egy kis matracfélén -.

Valamikor (vasárnap) arra ébredtem, hogy a Barbi mellettem fekszik a földön a bal oldalamon - amit nem értettem, mert előtte a jobb oldalamon feküdt le -!!! XD

Dél körül újra felébredtem, addigra megérkeztek Csenge szülei, közben míg mi aludtunk Juditék megléptek, otthagyva csapot- papot. Felkeltem, kajoltunk - mindent vegyesen -, tátottuk a szánkat Barbival a Dokin (Csenge apukája jót nevetett rajtunk, mert majdhogynem tátott szájjal vártuk, hogy csőrözzenek; amit persze buktunk, mert amíg ott voltunk a tv előtt nem történt semmi XD). Mikor eljöttünk, utána hívott a Csen anyukája, megvolt, amit vártunk... Hát, végtelenül csalódottak voltunk... -.-

Hazértem az üvöltésre, se köszönés, semmi. Örültem neki, modhatom. Megtaláltam az MSN bejegyzést, a többit pedig nem sorolnám, mert apám tevékenységei így is eléggé idegesítenek.

Ettől függetlenül, TÖK JÓ volt a hétvégém (köszönöm, csajok!) és a vízipipának hála TELJESEN nyugpdt voltam. Ami nekem ritkán adatik meg...

Ugyebár szerda van. Há! Tegnap kaptam kiskutyát!!!!! :) Aliz lett a neve.  Olyan szépen néz, hogy azt nem lehet nem szeretni....

Délután meg elmentem Krisztihez. Most is itt vagyok. Már szétröhögtük az agyunkat! Kriszti jót evett.... Most emészt.... :) UNO-ztunk, röhögtünk megint csináltunk valamit és megint röhögtünk!!!! Mert így szép az élet!!!  ÖÖÖÖÖÖ... Most is röhögünk a védtelen vécézőkön (ne akarjátok tudni XD)..... Sajnos kép nincs XD. De még mindig röhögünk és nem tudok írni!!!!! A bologolással nem boldogulunk... Pedig nem is ittunk még semmit.... Lassan megyek haza és fülig ér a szám..... Már nem tok mit írni, a kiskutyám nagyon ari, én hülye vok, Nagy K-val sokat nevetünk, De ez mindig így volt. Na jók legyetek! Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok!

Egy vers csak nektek:

Langy esőben, tömör ködben,

Hót részegen mély gödörben

Átölelem a világot....

Boldog Új Évet Kívánok!!!!! (Mindenkinek)

Gondolom a címből már kiderült, hogy ez  a mai nap olyan semmilyen. Tegnap Norbival szépen összekaptunk. Megint keveset aludtam,  ISZONYATOSAN FÁJT A FEJEM DÉLELŐTT... Bevettem egy fájdalom csillapítót és nem hatott semmit -szokás szerint-!!!!

Aztán a kémia tanár valamiért gondolt a 11.c-re (26 lány, 1 fiú) és kaptunk Toffifit. Mindenkinek jutott 3 db és kb. 15 perc múlva már alig fájt a fejem. Most is csak tompán fáj és ez már nagy lépés előre. Amúgy, ha valaki olvassa a blogom ne olvasson félre semmit -tudja, akinek szól- .

Azon gondolkodtam, hogy ha valki közgázba jár az, hogy bír ki annyi számokkal járó órát, mint amennyi ott van (ugye kedves Dani....). Persze mindenki magából indul ki. Mert nekem a túl sok matektól megfájdul a fejem.... Egyszerűen nem bírom... Szóval gratulálok! Egyébként írtam ma egy irodalom dogát, ami nem hiszem, h nagyon szuper lesz. Az évvégi dicséretem pedig már sikeresen elrontottam.... E van. De majd megoldom.

Mindenféle bevezető nélkül mondom, hogy a tegnapi napom ritka szar volt. A telefonom bemondta az unalmast, alig aludtam valamit (=fájt a fejem), a pasim hisztizett..... Szóval tök "jó" volt minden. Végig kínlódtam mind a hét órámat, mert egyik szünetben, amikor kicsit is jó kedvem volt, leszóltak - újfent-, hogy vegyem magam picit takarékra és onnantól még szarabb kedvem lett. Tehát mikor vége lett a tanításnak egy sor hiszti mellett elmentünk az Örsön a Sugárba a T-Mobilba, hogy a szervizben hátha hozzá tudnak szagolni a telefonom bajához (reggel elfelejtett ébreszteni, tölteni nem lehetett).

A lényeg a lényeg, a T-Mobilban kb. egy hónappal ezelőtt már szervizelték a mobilom szoftverfrissítés címszó alatt. Tegnap ugyanaz a srác vette be a telefonom, aki múltkor és a helyzetkomikum kedvéért ugyanazt a cseretelefont kaptam, mint akkor. Elmondtam mi baja van a telefonnak, erre a srác megjegyezte, hogy már pedig szoftver működési problémája van a készüléknek.... Mondtam neki, hogy egy hónapja mért is volt ott a telefonom. Erre a válasz az volt, hogy ezek után mást nem tud tenni, mint hogy elküldi töltőstül a gyártóhoz szervizbe :@. Ez az egész már csak azért is mosolyogni való, mert a telefonom (Sony Ericsson: W595) nincs 1 éves (március elején lett  véve)!!! Viszonylag hamar végeztünk, aztán estére egészen FEL LETTEM VIDÍTVA.......XD :P

Ma már rendesen jó kedvem van, bár kicsit lassan telt a nap. keveset aludtam -szokásomhoz híven- , a fejem is fájt,de  most már minden rendicsek!! :D Ja, és hétfőn voltunka Barbinál, akit tök rég láttam. Kicsit pletyiztünk XD... Komolyan jól esett egy picit kibeszélni a nagyvilágot.

Hétfő van. Végre vége van a hétvégének... Fater megint előadta magát a hétvégén. Szegény sütő bánta a péntek esti kirohanását... aztán duzzogott egy sort. Ennek ellenére felköszöntöttük. Szombaton elmentem a Norbihoz. Nagyon jól éreztem magam (senkise értse félre:D ). Este aztán fater megint előadta magát. 15 percig azt hallgattam, h sose vagyok otthon (ami nem igaz). De mindig ezzel a dumával jön. Nagyon nem szeretem már ezt hallgatni. Van, amikor már azon gondolkodom, h veszem a motyómat és megyek valahova. Nem volna rossz, csak nem akarok függeni senkitől...anélkül pedig nem tudok menni sehova. Ez már csak azért is baj, mert amint betöltöm a 18-at még jobban fog zsarolni a nem létező indokokkal. Puhítani pedig nem lehet. Azért is napokig győzködni kell, hogy a pasim szalagavatójára elmehessek és utána nála aludhassak....."Kellemes" dolog, csak nem szeretek könyörögni senkinek semmiért. Tavaly például 2 hétig könyörögtem, hogy szilveszterkor (életemben először) bulizni mehessek. Ha ez még mind nem lenne elég,  Norbit rendszeresen szidja, mint a bokrot. Olyankor legszívesebben vennék egy távirányítót és megnyomnék rajta egy hatalmas OFF GOMBOT. Talán akkor nem kellene hallgatni, amit mond.

Most akkor beszéljünk valami szépről is. Alig várom már a szalagavatót. Azonkívül kiskutyám lesz - egyenlőre lakásban -, mert Lizát el kellett altatni. Sírtam érte rendesen, és ragaszkodtam hozzá, hogy én temessem el. De a kutyust alig várom. Ő is németjuhász kutya lesz és kislány. Szét bombáztam miatta az egész szobánkat (az öccsémmel van szerencsém aludni), aztán még a lakás többi része hátra van. Kő kövön nem fog maradni. Na jó , azért ilyen brutális nem vagyok... XD  Szerintem mára ennyi elég lesz, pedig amilyen kis lepcses vagyok tudnám még ontani a szót magamból... :P

Na, péntek van. Ez az a nap, amit NAGYON NEM SZERETEK. Többek között azért, mert ma van apu 53. születésnapja...:@ Nagyon jó. Aztán meg azért, mert fater mindig elvárja, hogy ha ő otthon van, én suli után egyből menjek haza! Háhá, ez nem fog menni, mert még most is itt ülök ugyebár a gép előtt az iskolában. Pedig semmi gondom nem lenne az egésszel, ha apám végre rájönne, hogy nem vagyok már 8-10 éves.... De mivel ez nem fog menni, kínlódom még pár évig...  Az idegeimet addig is újra fogom kötögetni (hogy jó erősek legyenek).

Amúgy  szar idő van kint és majdnem egész nap unatkoztam, KIVÉVE amikor a Csengének repült a paradicsoma :D Akkor például könnyeztem a röhögéstől! Az angol tz-m pedig 1 pont híján 4-es lett volna....:$

Mondhatnám, hogy: Kedves Naplóm! De inkább nem tenném. Kicsit furcsa érzéssel tölt el a tudat,hogy innentől kezdve bárki,! aki akarja! elolvashatja, amit magamról és a velem történő dolgokról írok... Szerintem lesz benne hideg is, meleg is BŐVEN, mert nem vagyok ám vmi unalmas maca.... Csak eddig nem sok ember volt, akivel megosztottam a viselt dolgaimat.

Hát, akkor csapjunk egyből a lecsóba (a közepébe, természetesen; mert úgy a poén)! Jelenleg az iskolában csücsülök (otthon nincs net). Közben a hátam mögött szól a zene, mert a pasim és az osztálya a szalagavatójuk főpróbáján vannak... Hát, nem tom,h kínlódnak-e csak, hogy valószínüleg nagyon mennének már haza.... Ahogy én is....

Na, mindegy. Kiváncsi lennék azért rá, Hogy hányan lesztek rendszeres olvasóim. Ja, és még vmi. Mivel lassan lezárom első bejegyzésem, annyit még elárulnék magamról, hogy 17 éves vagyok (jelenleg) XD és Újpestre járok iskolába. Nem vagyok Pesti, Kerepesen lakom. Egyenlőre ennyi.A többit majd legközelebb.